Selyemfestési technikák
Nedves a nedvesen technika
A nedves selyem anyagra visszük fel a nedves festéket. A festék a nedves selymen "fut" és nagy területeket kevés festékkel lehet szépen megfesteni. Két egymás mellé felvitt szín csodálatosan összeolvad, keveredik és különleges hatást lehet vele elérni.
Ezzel a technikával szoktam a tájképeken az égboltot megfesteni, illetve a képekre az első színrétegeket felvinni.
Ennél a technikánál vastag kerek, vagy széles lapos ecseteket használok.
Nedves a szárazon technika
A legkedveltebb és a leggyakrabban alkalmazott technika. A száraz selyemre visszük fel a guttával körülhatárolt részre a festéket. Ilyenkor a selymen futó festék szépen kitölti a rendelkezére álló helyet. A csendéleteknél és a tájékpek kidolgozásánál használom ezt a technikát.
Ezt a technikát alkalmazom akkor is, ha nem guttázom ki a körvonalakat, hanem azonnal a selyemre festem például a virágok leveleit.
Ennél a technikánál közepes vastagságú vagy vékony ecseteket használok.
Száraz ecset technika
Száraz selyemre "száraz" ecsettel visszük fel a festéket. A nedves ecsetet papírtörlőn többször áthúzom, hogy kevés víz legyen benne. Ezt követően mártom a festékbe, majd a festékes ecsettel többször vonalat húzok a papírtörlőre, hogy a festékben lévő nedvesség is távozzon. Amikor már egészen vékony vonalat tudok húzni és a kívánt színt is elértem, akkor festek a selyemre.
Ezt a technikát a finom kidolgozásokhoz használom, amikor vékony vonalakat kell húzni, illetve a javításokhoz. Előfordul ugyanis, hogy a gutta vasalás után fehér nyomot hagy a képen, vagy túl vastag a vonala, ami nemkívánatos hatást eredményez. Ilyenkor ezzel a technikával "tüntetem el" a gutta nyomait.
Ennél a technikánál vékony ecseteket használok.
Tónusos aláfestés
A festményen az árnyékokat festjük meg először. A csendéletek, virágok árnyékainak megfestésekor alkalmazom, mert ott sok apró vonal van és a színtelen gutta miatt nem látom jól a témát. Azért is szeretem ezt a technikát, mert az árnyékok fölé felrakott festékrétegek elmélyítik a színeket és az árnyékok széleit tompítják. Az árnyéknak felvitt színek a fölé rakott színnel egybeolvadnak, ezért kell jól megválasztani, hogy mely színeket alkalmazzuk együtt.
Réteges festés
Egy kínai festőtől olvastam, hogy a selyemre festett virág akkor szép, ha a szirmait legalább 5 réteg festékkel festjük meg. Példának említette, hogy először a virág teljes szirmára vigyük fel a festéket. A következő réteget már úgy, hogy a szirom legszélét ne érje el. A harmadik réteget már csak a szirom feléig és így befelé haladva csökkentsük a befestett rész méretét. Ő ugyanazt a színű és tónusú festéket alkalmazta mind az öt rétegen. Ezzel a módszerrel elérte, hogy a szirom legszéle világosabb maradt, míg a közepe sötétebb lett.
Alapjában ezt a módszert követem én is a csendéletek festése során, de a rétegeket úgy helyezem el, hogy oda kerüljön a sötétebb rész, ahol árnyék keletkezik. A színeket is változtatom még egy szirmon belül is, de az 5 réteget általában felviszem, mert ettől lesz a szín élénk, telített.
Hajszárító alkalmazása
A selyem gyorsan szárad, de van eset, hogy szükség van száraz részre a további munkához. Ilyenkor alkalmazhatjuk a hajszárítót a szárításra, de a festék "szétfújására" is használhatjuk.
A hajszárítóval a nedves selyere felvitt nedves festéket tudjuk a kép által megkívánt irányba elfújni és ezáltal különleges hatást érhetünk el. A fújás indításánál a festék a leghalványabb lesz, kifelé sötétedik, de elvékonyodik és hullámokat alkot. Nagyon érdekes, szép eredményt lehet vele elérni. Ezt a technikát alkalmaztam a viharlámpa fényének kialakításakor.
Só technika
A nedves festékre sószemeket helyezünk és hagyjuk szabadon megszáradni. A só magába szívja a festéket a vízzel együtt. A só alatt világos lesz az anyag, a megszívási vonalban pedig különleges formákat alkotva világosodik ki. Ezzel a technikával a fák lombját, vagy a talajon lévő füvet, gazokat lehet ábrázolni. Vigyázni kell azonban, hogy a sótechnika alkalmazása ne tegye "idegessé" a képet, ne legyen túl sok.
Törlés
A nedves festéket papírtörlővel, vagy tiszta ruhával felitatjuk, ezáltal világosabb foltot kapunk a képen. Fényfoltokat, csillogásokat lehet ezzel a technikával kialakítani.
Szivacs alkalmazása
Nagy pórusú szivacs, vagy eredeti tengeri szivacs darabkát belemártunk a festékbe, majd ezt lazán rányomkodjuk a selyem anyagra. Egyenetlen foltokat kapunk, amellyel jól érzékeltethetjük a köves utat, az árnyékokat, egyenetlen felületeket.
Zsírkréta alkalmazása
A festetlen selyem felületére zsírkrétával vonalakat húzunk. A zsírkréta a festéket lelöki magáról, ezáltal rücskös felületet képez a festék. Fák törzseinek megfestéséhez, vagy öreg, kopott tárgyak felületének festéséhez szoktam használni. Általában fehér zsírkrétát szoktam használni, de más szín is alkalmazható, ha jól megválasztják a motívum színéhez. Ha a kész képet vasaljuk, akkor alá és fölé tiszta textil anyagot kell tenni, ami magába szívja majd a zsírt, így a selymen nem fog látszani semmi.
Kollázs technika
A selyem anyagbók kivágjuk a kívánt formát: pl. a virágok szirmát vagy a leveleit. Felragasztjuk a selyem anyag megfelelő helyére, majd megfestjük az előzőekben ismertetett módon. De dolgzohatunk fordítva is, az alapot megfestjük és a kivágott selyem anyagot ráragasztjuk. Számos variálási lehetőséget kínál ez a technika.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.